0%

Az online platformok politikai elkötelezettségének vizsgálata

utolsó módosítás: 2024. június 11. 08:28

Elemzésünkben a Meta, az Alphabet és a Twitter/X vezérigazgatóinak közéleti-politikai vonatkozású nyilatkozatait vizsgáltuk meg, valamint áttekintettük platformjaik működési gyakorlatát a politikai elkötelezettség kérdése szempontjából. A Meta esetében Mark Zuckerberg, az Alphabet kapcsán a cégcsoport és a Google vezérigazgatói szerepét betöltő Sundar Pichai, valamint a YouTube korábbi és jelenlegi vezérigazgatói, Susan Wojcicki és Neil Mohan, a korábban Twitterként ismert, jelenleg X néven működő platform esetében pedig az előző vezérigazgató, Jack Dorsey és a vállalatot jelenleg tulajdonló – rövid ideig vezérigazgatóként is vezető – Elon Musk megnyilvánulásait tekintettük át. A vezérigazgatók álláspontjai mellett az elemzésben megjelennek a három techcég valamelyikénél egyéb vezetői pozíciót betöltő személyek azon állásfoglalásai is, amelyek az elemzés vagy annak kontextusa szempontjából relevanciával bírnak.

Az online platformok tevékenységüket alapvetően semleges, közvetítői szerepként interpretálják, az elmúlt évtizedben ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy médiaszerkesztőként is tekinthetünk rájuk. Ezt a szerepet egyfelől algoritmikus üzleti működésüket követve töltik be, másfelől kénytelenek voltak választ adni a tartalmak moderálásával kapcsolatos különböző – társadalmi, politikai és hirdetői – elvárásokra. Különösen érzékennyé vált olyan online jelenségek kezelése, mint az álhírek terjedése, a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd. A platformok vezetői egyre gyakrabban vettek részt tartalommoderálási kérdésekkel és pártatlansággal kiemelten foglalkozó meghallgatásokon, és nyilatkozataikban is elismerték, hogy vállalataiknak tevékenyebben részt kell vállalniuk a közélet alakításában.

A teljes tanulmány a csatolt pdf-re kattintással olvasható.

Szerző: NMHH

Ez is érdekelheti