A platformok sokféle jogi problémát vetnek fel. A legáltalánosabb és legszélesebb körben ismert probléma a platformok felelősségének, és ezzel kapcsolatban a rajtuk zajló aktivitások aktív figyelésének kérdése. Másképp fogalmazva annak a kérdése, hogy a szolgáltatóknak van-e aktív monitorozási kötelezettsége az általuk üzemeltett platformokon közétett tartalmakkal kapcsolatban. Ez volt az a kérdés, amelyet az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió jogalkotása is már jóval a platformok ma ismert formái előtt rendezett, a weboldalak, webes szolgáltatások kontextusában. Ez a fő kérdés ugyanakkor számos kisebb témakörre bomlik, és a platformok egyre nagyobb térhódításával egyre többféle ilyen részkérdés merült fel. Nem mindegy ugyanis, hogy az egyes jogellenes tartalmak milyen típusúak. Hamar kiderült ugyanis, hogy másképp célszerű kezelni például a szerzői jogsértéseket, a büntetőjogi tényállásokat, és a magánjogi jogellenes cselekményeket. Az is hamar kiderült, hogy létezik egy sor nem jogellenes, de sok szempontból ártalmas online aktivitás is, amelyek tiltása, korlátozása adott esetben a szólásszabadság érvényesülésével kapcsolatos aggályokat is felvethet. A platformok felelősségének témaköre tehát egy olyan bonyolult és jogi csapdákkal átszőtt kérdés, mely a témával foglalkozó gyakorlott jogászok elé is óriási kihívásokat emelt.

 Az Amerikai Egyesült Államokban a Telekommunikációs törvény 1996-os módosítása vezette be azt a szabályt, amelyet „jó szamaritánus”, vagy a jogintézményt a jogrendbe bevezető jogszabály és a rendelkezés helye alapján CDA (Communications Decency Act) 230. szakaszának neveznek. Ezzel a jogalkotó teljes mértékben a magánszabályozás hatálya alá vonta az internetes tartalmak kérdését, hiszen nemcsak azt mondta ki, hogy az illegális tartalmakért az online szolgáltató nem felel, hanem azt is, hogy majdhogynem bármit megtehet a kifogásolható tartalmak korlátozása érdekében. A 230. szakasz egyaránt immunitást ad a platformok üzemeltetőinek a felhasználók által feltöltött tartalmakkal kapcsolatban, valamint a moderálási tevékenységükkel kapcsolatban. A platform üzemeltetője tehát nem vonható felelősségre a felhasználók által feltöltött jogsértő tartalmakért, ahogy azért sem, ha bármilyen tartalmat eltávolít. A 2010-es évek végére világossá vált, hogy a CDA “jó szamaritánus” megoldása valamilyen korrekcióra szorul, de már arról is élénk viták folynak, hogy mi a baj vele. Így nem csoda, ha az is kérdéses, hogy hogyan kellene rajta változtatni: nagyon leegyszerűsítve, míg a konzervatív-republikánus oldal általában „kevesebb” CDA 230-at akar a szólásszabadságra hivatkozva, addig a demokrata oldal inkább „többet” a platformok által generált, vagy felnagyított veszélyekre rámutatva.

 Az európai rendszer ezzel szemben első látásra radikálisan különbözik az amerikaitól. Addig a pontig talán van hasonlóság, hogy az EU joga is az általános nyomonkövetési (monitorozási) kötelezettség hiányán (tehát nem a monitorozás tilalmán, ahogy néha félrevezetően emlegetik) alapszik, azonban az illegális cselekmények vonatkozásában a platformok számára az Eker. irányelv alapján a tárhelyszolgáltatókra vonatkozó ún. értesítés-eltávolítási (notice and takedown, NTD) kötelezettséget teszi főszabállyá. Ennek értelmében a tárhelyszolgáltató nem felel a jogsértő tartalomért vagy információért, amennyiben nincs tudomása a tartalommal vagy információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az információ bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sérti, és amint erről tudomást szerez, haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy a hozzáférés lehetőségének megszüntetéséről. A jogellenesség kérdése azonban sokszor nehezen eldönthető. Természetesen vannak egyértelmű esetek (pl. ilyen a gyermekpornográfia, vagy illegális kábítószerek árusítása), de gyakran beszélhetünk olyan esetekről, ahol hosszas jogi vizsgálatot igényel egy-egy tartalom jogellenességének megállapítása. Ezért van az, hogy sok ország célszerűségi megfontolásokból különbséget tesz a nyilvánvalóan jogellenes és az ilyennek nem tekinthető kategóriák közt.

 Az EU-ban jelenleg két ország van, amely kifejezetten az online platformokra (a közösségi médiaszolgáltatásokra) alkotott jogszabályt, melyek hatályba is léptek, és jóllehet igen csekély, de létező hatósági gyakorlatuk is van. A már korábban elfogadott és hatályba lépett német NetzDG nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 2021-ben nagyobb módosításon esett át, melynek következtében kibővültek a platformokkal szemben érvényesíthető követelmények (pl. bűncselekmények közvetlen jelentése a rendőrségnek, választottbírósági eljárás létrehozása, bizonyos bírósági döntések végrehajtása stb.). A jogszabály első évében a kiszabott bírságok száma 1300 körül alakult, melynek nagy részét a (1167) bejelentési mechanizmusok hiányosságai miatt szabták ki, de 53 bírság született a kapcsolattartók kijelölésének kötelezettségéhez, és 25 a közösségi hálózatok átláthatósági jelentéseihez kapcsolódóan. A Hivatal 2021-es beszámolója szerint a NetzDG alapján indult új felügyeleti eljárások száma összesen 65 darab volt, ebből 45 darabot tett ki az „egyéb” kategória, melyek főként információigénylések voltak, a többi eljárás főként a panaszbejelentési eljárások hiányosságai miatt indult. Németország mellett Ausztria alkotott jogszabályt kifejezetten a platformokra vonatkozóan, mely főként az illegális tartalmakkal, panaszkezelési eljárásokkal és átláthatósági jelentések közzétételével kapcsolatban tartalmaz szabályokat. Az osztrák hatóság azonban sokkal kevésbé aktív ezen a téren, 2021-ből négy döntésről tudunk, melyek mind olyan platformok kérelmének az elutasítása, akik szerették volna kivonni magukat a KoPl-G hatálya alól – sikertelenül. Ezeken kívül találunk még kezdeményezéseket Lengyelországban, Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban is.

 2020-ban az Európai Digitális Stratégia részeként az Európai Bizottság bejelentette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletcsomag megalkotását (Digital Services Act, valamint a Digital Markets Act), amelynek célja többek között a versenyképesség fenntartása és a digitális piacok egységesítése, mindemellett ösztönzi kívánják az innovációt és rendezni a felhasználók, a platformok és a hatóságok felelősségi viszonyrendszerét és elszámolhatóságát. Ezen új rendeletek teljesen új alapokra helyezik az Európai Unióban a platformok szabályozását, azonban addig is amíg hatályba lép a fenti jogszabálycsomag, érdemes tanulmányozni Ződi Zsolt írását, mely megfelelő kiindulópontként szolgálhat az új szabályozásokra való felkészüléshez.