Telefon nélkül ma már egy lépést sem teszünk, mondhatni, hogy beleköltöztünk a mobilunkba, vagy hogy az a kiterjesztett énrészünkké vált. Az okostelefon az utóbbi másfél évtizedben a mindennapi élet elsődleges szervezőjévé lépett elő: már nem csupán kommunikációs eszköz, hanem személyi asszisztens, tárca, térkép, zseblámpa és hírforrás is egyben. Állandó jelenléte átalakította az életünk ritmusát, elmosódtak a határok munka és magánélet, privát és nyilvános szféra között. Abból, hogy hogyan és mire használjuk a telefonunkat, nem pusztán technológia következtetéseket lehet levonni, hiszen a telefonhasználat során nyert adatok a társadalmi egyenlőtlenség mérésére is alkalmasak.

Az NMHH 2025-ös kutatásának célja annak feltárása volt, hogy a 20-60 év közötti felnőtt lakosság körében a társadalmi státusz milyen formában jelenik meg a telefonhasználat mintázatain keresztül. A kutatás egy 2024 márciusa és májusa közötti, 508, 20 és 60 év közötti felnőtt részvételével zajló, szoftveres adatgyűjtésen és egy ezt kiegészítő, reprezentatív, online kérdőíves felmérésen alapult. A kutatás jelentősége éppen a valós (tehát nem önbevalláson alapuló) digitális viselkedési adatok és a hagyományos társadalmi adatok együttes értékelésében rejlik.

A kutatás fókuszába emelt korosztály legfiatalabb és a legidősebb tagjait négy évtized választja el egymástól, ami technológiai értelemben is „ég és föld”. Három különböző generáció (X, Y és Z) vett részt a felmérésben, így a digitális bevándorlók éppúgy megtalálhatók a mintában, mint a húszas éveik elején járó, az internet és az okostelefonok előtti, kizárólag offline világot jó eséllyel már csak hírből ismerő digitális bennszülöttek.

A kutatásban résztvevők átlagos bruttó napi képernyőideje 2 óra 59 perc volt.

Az adatok a foglalkozási hierarchia és a napi képernyőidő intenzitása között fordított arányosságot mutattak: míg a magasabb képzettségű vezetők és értelmiségiek napi átlaga 2 óra 3 perc volt, addig a szakképzetlen munkásoké 2 óra 58 perc. Ez a különbség részben annak (is) tulajdonítható, hogy az alacsonyabb státuszú csoportok számára a telefon gyakran az egyedüli digitális eszköz a munka, kommunikáció és szórakozás terén, míg a magasabb státuszúak párhuzamosan többféle eszközt is használnak.

A legmarkánsabb törésvonal az egyes társadalmi csoportok között a használat céljában jelentkezett. A társadalmi státusz csökkenésével ugyanis a telefonhasználat fókusza az olyan funkcionális, produktivitást növelő célokról, mint a pénzügyi tudatosság, az életmód vagy az egészség, a szórakozás és a közösségi média irányába tolódik el. A praktikus, életvitelt támogató appok használata a magasabb státuszú társadalmi csoportokban magasabb (14–16%), és a hierarchiában lefelé haladva fokozatosan csökken (11%).

A közösségimédia- platformok használata a magasabb státuszú csoportok körében alacsonyabb (24–25%), míg a fizikai munkát végzők körében (szakmunkások: 31%, szakképzetlen munkások: 29%) a legmagasabb.

A játékhasználat is markánsan státuszhierarchikus: a magas státuszú csoportokban 10–11%, míg a szakmunkásoknál és szakképzetlen munkásoknál eléri a 15–18 százalékot is.

A kutatás összességében több közvetett bizonyítékkal is szolgált a digitális egyenlőtlenségek elméletéhez: azok, akik eleve több erőforrással (pl. magasabb végzettség, jobb jövedelem) rendelkeznek, az online tér előnyeit is hatékonyabban tudják kiaknázni, ezáltal a digitális előnyök tovább erősíthetik a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket.

A kutatás és annak összefoglalója a pdf-ekre kattintva érhető el.