Médiaböjtölni kezdtem. Le akartam jönni a szerről. A kényszeres görgetésről, e-mail csekkolásról, hírfüggőségről, csetelésről, az apró digitális ingerek három perces drogadagjairól.

Böjtölni amúgy is jó dolog. Megtisztul a szervezet. Megpihen. Rájön mi a jó neki, mi nem.

Világos szabályokat állítottam fel. A telefont csak telefonálás céljából veszem a kezembe. Nem használok közösségi médiát. Nem olvasok, nézek híreket, semmilyen formában. E-mailt lehet használni. Mindezt egy hónapig.

A leszokást mindig ma kell elkezdni, nem holnap. Mert különben holnap is holnap lesz. Elkezdtem, délután két óra volt.

Vibrált a kezem. 2 percenként nyúltam volna a telefonért. Dohányról leszokó ismerősök beszélnek ilyen tünetekről az első napokban. Erre nyomogatós, kicsi gumilabdát javasolnak. Én jobb híján doboltam az ujjaimmal.

Lefekvésig harminchat telefonért nyúlást akadályoztam meg.

Másnap reggel nem néztem meg a híreket. Úgy éreztem, kimaradok valamiből, mi van, ha valami fontosról nem értesülök? Gondoltam, valaki csak hív, ha ilyen van. Irigykedve néztem a kollégáimra, akiknek bizonyosan a legfrissebb update van a fejükben a világ állásáról.

A munkába vetettem magam. Érdekes volt megszakítás nélkül végigcsinálni egy fél órás részfolyamatot. Belekezdtem a következő feladatba. Nem ment jól, az ingerdepriváció miatt ideges voltam. A szervezet követelte a magáét: kép, hír, inger, videó, üzenet, update, videó, szmájli, felugró ablak, like.

Kosztolányi szavai jutottak eszembe. Ő mondta, hogy pontosan meg tudja állapítani a nikotinfüggő költők, írók művein, hogy mikor voltak egy cigi után és mikor voltak hiányállapotban. Érzi a szövegek ritmusán, stilisztikáján.

Munka után elővettem egy novelláskötetet, beszippantott fél órára. Alábbhagytak a kényszeres, pszichomotoros mozgások aznapra.

Egy hét múlva tovább csökkentek az elvonási tünetek és furcsa dolgok történtek. Elkezdtem regényeket olvasni. Végignéztem értelmes, kilencven perces filmeket. Többet edzettem. Emberekkel találkoztam a valóságban.

Egyértelműen ritkultak az ingeréhségi tünetek, de azért rám-rám törtek. Mi van, ha valami fontosról mégiscsak lemaradok?! – kérdeztem magam. Másoknak nemigen beszéltem a böjtről, emiatt néhány hülyeség azért átütötte az amúgy jól funkcionáló tűzfalam. Olyan hírek, hogy Nagaszakiban lejárt a műszaki a taxikon, vagy egy vatikáni patikában Viagrával lebukott a Pápa. Ilyenkor megnyugodtam, hogy túl sok mindenről azért nem maradtam le.

Letelt az egy hónap. Megnéztem a híreket. Csak kettő érdekelt annyira, hogy rá is kattintsak. Arra jutottam, hogy nem történt lényegében SEMMI, amiről tudnom kellett volna. Megnyitottam az appjaimat. Untattak, így bezártam őket és azóta se nézem őket.

Most kb. olyan az életem, mint az okoseszközök előtt volt. Hogy én okosabb vagy butább leszek majd ettől, még nem tudom eldönteni.

Szerző: onlineplatformok.hu